AUTÓBÉRLÉS: 900 AUTÓKÖLCSÖNZŐ, 60 000 BÉRLÉSI HELYSZÍN.

AUTÓKÖLCSÖNZÉS PISÁBAN

AZ AUTÓBÉRLÉS FELTÉTELEI PISÁBAN

Pisai autókölcsönzés kizárólag saját, érvényes hitelkártyával vagy dombornyomott MasterCarddal lehetséges. Az autóbérlés időpontját érdemes jó előre megtervezni, és belekalkulálni a szieszta időtartamát, ugyanis ekkor az autókölcsönző cégek nagy része is bezárja kapuit. Továbbá érdemes előre lefoglalni a nyaraláshoz szükséges bérautót, mivel Olaszország esetében gyakran megesik, ha főszezoni autókölcsönzésről van szó, már csak néhány bérautó közül választhatunk, és a bérautók ára is jócskán változik, attól függően, hogy mikor jegyezzük elő. Az olaszországi autókölcsönző társaságok esetében a bérleti díj általában tartalmazza a kötelező biztosítás költségét, valamint az autón van egy káreseti önrész is, amelynek összegéig a vezető felelős anyagilag a kárért. Van lehetőség olyan autóbérlésre is, amely 0 Ft önrésszel jár, azaz a vezető nem felelős anyagilag a kárért.

Pisai autóbérlés során elegendő a Magyarországon is érvényes jogosítvány bemutatása, amellyel korlátlan ideig, szabadon közlekedhetünk Olaszország egész területén, tehát pisai autókölcsönzés során nem szükséges a nemzetközi jogosítvány kiváltása.

LÁTNIVALÓK PISÁBAN

Pisában járva természetesen nem hagyhatjuk ki a Csodák terén a város szimbólumaként is ismert, fehérmárványból készült ferde tornyot, vagyis a harangtornyot, illetve a mellette lévő bizánci és iszlám hatásokat tükröző dómot és Olaszország legnagyobb keresztelőkápolnáját, a román stílusú Baptisteriumot. Pisa temetője is egyedülálló látványt nyújt impozáns márványfalaival, de szemet gyönyörködtetőek a gótikus Santa Maria Della Spina templomának tornyai is. A Museo dell’Opera del Duomo, a katedrális múzeumának tárlata pedig a történelmet kedvelők számára jelenthet igazi időutazást. A természetkedvelők pedig legjobb, ha autót bérelnek, és nagyobb kirándulások alkalmával fedezik fel a környék természeti csodáit, de akár egy olaszországi körútra is indulhatnak Pisából.

Pisai autókölcsönzés során a repülőtéren és a belvárosban van lehetőségünk a bérautó átvételére, illetve leadására.

FONTOS INFORMÁCIÓK MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROKNAK PISAI AUTÓKÖLCSÖNZÉS SORÁN

  • Általános segélyhívószám: 112
  • Rendőrség: 113
  • Mentők: 118
  • Tűzoltóság: 115
  • Autómentő: 116
  • Magyar Nagykövetség Olaszországban: 00161 Roma, Via dei Villini 12-16., telefon: 00-39-06-442-30-598
  • Magyar Konzuli Hivatal Olaszországban: 00198 Roma, Via Messina 15., telefon: 00-39-06- 442-49-938